Magyarország lelépett a színpadról, ezzel pedig elhalkultak a Dalfesztiválban kétkedő hangok is. Pontosabban azért időről időre még felbukkannak véletlenszerű oltások, így legutóbb a Will Ferrell és csapata által készített Netflixes film kapcsán. De miért szúrja sokak szemét ez a nagy múltú kulturális esemény?

Az EVISION mai kiadásában arra teszünk kísérletet, hogy mondatok közé tereljük azokat a méreg hangokat, melyek körbezengik a magyar online teret a Dalfesztivállal kapcsolatban. 

Véleményünk szerint az Eurovíziós Dalfesztivál egy nagy nemzetközi buli, ahol mindenféle nemzet zeneiparából kapunk ízelítőket. Ennél nem több, de nem is kevesebb. Furcsa, hogy pont a fesztiválok országában éppen egy ilyen esemény az, ami rendre kioldja a komment-biztosítékot. Mert ha belegondolunk, akkor a Szigettől kezdve a Randomnádasi Fesztivál és Búcsúig mindegyik fesztivál egy kicsit nemzetközi, mind egy kicsit zeneipari élmény, hova tovább, mind egy kicsit giccses.

Persze mi is látjuk, hogy a nézők sokasága ideológiai harcot lát az előadók jelmeze mögött, abban pedig kétségkívül van valami, hogy az eseményeket körbe lenig egyfajta magas rezgés, amolyan elegáns ujjeltartás, ami azt a benyomást próbálja meg tenni, mintha az "eseményeink" valami nagyszabású dolgot vinnének végbe.

Az Eurovíziós Dalfesztivál szórakoztatni kíván, illetve könnyűzenei ünnepélyként teret enged a nemzetek egymásra találására. Ez a dzsembori hihetetlenül jól működik az arénákban, ráadásul a megannyi ifjúsági kihíváson keresztül egy rakás fiatalnak ad lehetőséget a zenei előmenetelre. Ez nem Amerika, hanem Európa, ahol egy kicsit másképp születik a dal.

Az ESC nem az a szájíz, amit az Amerikában előre rágott sajtburger adni képes, igen, ez egy másik sztenderd. És amikor ennek bevallásán kapjuk magunkat, akkor ráeszmélünk, hogy mi is lehet sokaknak baja ezzel az egész jelenséggel.